Közel egy éve járok Ágihoz Pilatesre, május óta pedig a reformerrel is feszegetjük egymás határait. Bár világ életemben sportoltam ( úszás, kondi, kangoo stb) ilyen jelentős változást ilyen rövid idő alatt korábban nem tapasztaltam. Már az első órák után éreztem azt a fajta izomlázat minden porcikámban, amit korábban alig, 2-3 hónap után pedig nagyon látványos volt a változás. Olyan nehezem alakítható részekről is olvadtak le a „puhaságok”, mint felkar, comb-csípő-fenék. Ági pedig mindig sokkal előbb veszi észre a változást, mint én magam. Folyamatos dicséretei- a legkisebb alakváltozás, vagy egy gyakorlat , ami korábban nem igazán ment és végre sikerül – újabb lendületet adnak. A reformer még tovább lendített, újabb kihívás, az eredmény pedig látványosan izmosabb, vékonyabb, feszesebb alak. Azt hiszem függő lettem:-) Olvastam egy pesti lány hozzászólását, amiben sajnálta, hogy nem ott van a stúdió. Én azt hiszem sokak nevében is mondhatom, nagyon örülök, hogy itt, Móváron van a stúdió és Ági. Hálás vagyok mindazért amit az óráidon kapok és tanulok. Köszönöm 🙂