A jóga pozitív élettani hatásait felsorolni is nehéz, hiszen testünket és lelkünket egyaránt karbantartja. Annyi jótékony hatással rendelkezik, amennyi kevés más mozgásformáról mondható el: gátolja az öregedést, javítja a vérkeringést, beindítja a szervezet méregtelenítő funkcióit, serkenti a nyirokrendszer működését, harmonizálja a vegetatív idegrendszert, és növeli a vitalitást. Elősegíti a testünk formában maradását és rugalmasságát, mentálisan fejleszt, javítja az erőnlétünket és állóképességünket, fokozza a libidót, energizál, ugyanakkor segít lazítani, relaxálni is.
A jóga pozitív hatása olyannyira nagyszerű, hogy minden egyes óra után jobban érezzük magunkat, mint előtte. Akik nem mozognak rendszeresen, azok arról számolnak be, hogy egy jóga után úgy érzik, újjászülettek. A jógával – azon túl, hogy megmozgatjuk testünk izmait- egy kicsit befelé is figyelünk, teljesen magunkra szánjuk azt a másfél órát, ezt pedig többszörösen meghálálja testünk.
Azt látom, hogy manapság mindenki fut, rohan valahová: munkába, bevásárolni, a gyerekért az oviba, aztán otthon házimunka, főzés. A jóga pontosan ebből a napi rutinból szakít ki, hiszen ilyenkor befelé figyelhetünk, önmagunkra, a testünkre, az elménkre. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy feltöltődünk, derűsebben látjuk a világot, és érezni fogjuk, hogy van miből adnunk a szeretteinknek. Egyfajta megnyugvást és lelki békét érhetünk el.
Alkalmazkodva a mai felgyorsult világhoz, sokan felpörögve éljük az életünket, így joggal érezhetnénk, hogy a jóga nem a mi sportunk! Nehezen tudjuk elképzelni, hogy másfél órára le tudunk lassulni, CSAK magunkra, a testünkre, a légzésünkre figyelve, az elménket ki tudjuk „üríteni”. Pedig ezt meg kell tanulni! Egy szakképzett jógaoktató vezetésével sikerülni fog, a testünk, a lelkünk, a szellemünk megújulva, felfrissülve tér vissza a pörgésbe!
A jóga gyakorlása során megismerjük önmagunkat, felfedezzük a testünk teljesítőképességét, feszegetjük a határainkat. A 20 perces relaxáció során ellazítjuk a megfáradt izmokat lábujjtól a fejünk búbjáig, lelassítjuk a légzésünket, kiürítjük az elménket, utána úgy érezzük magunkat, mintha több órát aludtunk volna!
„Az embernek befelé kell fordítania a szemét, hogy megkezdhesse a világ legcsodálatosabb felfedezőútját.”
Brunton