Drága Ági!
Nem nagyon találom még a szavakat, amivel át tudnám adni azt az érzést és élményt, amit a tegnapi napon megéltem.
Abban a megtiszteltetésben részesítettél , hogy megadtad a lehetőséget nekem, egy óriási kihívás beteljesítésére.
Egy teljes napot adtál nekem!
Teljesen önzetlenül felajánlottad, hogy csináljam végig Veled egy napodat.
Ezt a napot szeretném megosztani veletek.
Reggel kezdtünk egy fantasztikus jóga órával.
Voltam már jóga órán, de Ágiéhoz hasonlón még soha.
Azt az alaposságot, ahogyan a testtudatosságra tanít mindenkit, nem tapasztaltam eddig sehol.
Ezt követte a fit-ball óra, amit imádtam!
Ági temperamentuma, dinamizmusa és a profin összeválogatott latin zene átrepített más dimenzióba.
Csak a veríték mennyisége jelezte számomra, hogy ez is egy nagyon kemény óra volt.
Én élveztem minden pillanatát, így egy könnyed csodaként éltem meg.
Aztán máris következett a reformer óra. Ő a másik szerelem!
Szenzációs az a technika, amit Ági kifejlesztett ezen a gépen.
Nagyon keményen megdolgoztatja a testet, mégis úgy éreztem óra után, hogy még-még akarom tovább!
Itt már gyorsan ruhát kellett váltanom az Aerial jóga óra előtt, ugyanis nyomott hagyott rajta az a 3 végig dolgozott óra.
Az Aerial jógával soha nem találkoztam ez előtt.
Nehéz leírni azt az érzést, amikor meg kell bíznod az edződben tökéletesen, különben nem tudod végig csinálni a gyakorlatokat a plafonon lógva egy selyem kendőben, és sokszor bizony fejjel lefelé.
Ágival ez is könnyen ment.
Az Ő profizmusa és odafigyelése kétséget sem hagyott bennem, ha valakiben, hát benne megbízhatok.
Eszméletlen volt ahogy olyan mozdulatsorokat csináltam meg, fejjel lógva a hemotban, amiről el sem tudtam képzelni, hogy képes vagyok rá.
Mindenkinek ki kell próbálnia ezt az órát egyszer legalább! De csakis Áginál!
Következett egy ebédszünet, ahol csacsogtunk, ismerkedtünk egymással.
Délután pedig indult újra a kihívás, mégpedig egy Pilates órával.
Régebben jártam pilatesre, de Áginál ez is sokkal profibb volt.
Annyira odafigyel az óráján lévőkre, akkora alázat van abban amit és ahogyan csinál, hogy ezt mindenki érzi, legalábbis Én éreztem.
.Ettől volt minden mozdulat teljes és hatékony a pilates óráján is.
Ezt rögtön követte az újabb fit-ball óra, amit én egyáltalán nem bántam.
Nyoma nem volt annak, hogy ez ma már a 2. ilyen óra, mert Ági ugyanolyan lendületesen és vidáman tartotta meg ezt is.
Én meg imádtam ugyan úgy, mint délelőtt .
Újabb ruha váltást kellet végrehajtanom óra után.
Lazításképpen következett az arctorna.
Bármilyen hihetetlen is, bizony ezen az órán is megizzadtam rendesen.
Viszont mi nők a szépségért mindenre képesek vagyunk.
Az sem baj ha grimaszolunk, berregünk, vagy éppen teve pofát vágunk. Az eredmény a fontos, az pedig azonnal látszik.
Következett az Aviva óra.
Ez megint egy szerelem kibontakozása nálam.
Imádtam ahogyan megtanított Ági arra, hogy az Aviva segítségével hogyan lehetek csodálatos és egészséges Nő.
Itt néhány sikersztorit is hallottam az ott lévőktől, akik Hálásak Áginak a gyógyulásaikért, vagy éppen a babájukért.
Ez az óra is rendesen megizzasztott, de élveztem nagyon, annyira, hogy rögtön dupláztam is.
Még egy Aviva órát megcsináltam, hiszen ez volt az utolsó a szerdai napon.
És igen, így lett teljes a kihívásom, hiszen minden egyes órát végig csináltam tegnap, azaz szerdán Áginál.
Nagyon érdekes volt megtapasztalnom, hogy a határaimat mennyire ki tudom tolni, hiszen teljes erővel dolgoztam mindegyik órán, vagyis 9 órát ” lenyomtam keményen „.
Magam sem hittem, hogy képes leszek rá, de annyira élveztem, nem éreztem fáradtságot még este 8-kor sem.
Nagy tanítás volt ez nekem más szempontból is.
Látni azt az alázatot és szeretetet ahogyan Ági tartja az óráit, igen magasra tette a mércét bennem.
Azt gondolom csak így érdemes, ahogyan Ő is teszi. Ad az embereknek, méghozzá értéket, és nem is akármilyent.
Hálásan köszönöm, hogy megajándékoztál Drága Ági ezzel a csodálatos nappal, és biztos vagyok benne, hogy lesz mit tovább adnom a tanításaidból, értékrendedből.
További sikereket kívánok neked <3