Sziasztok, már régóta leakartam írni a történetemet az Aviva tornával kapcsolatban. A párommal 2012 tavaszán döntöttünk úgy, hogy szeretnék bővíteni a családot. Az első csemeténk nagyon hamar összejött, így abban reménykedtünk, hogy másodjára sem lehet gond. Eltelt egy bő háromnegyed év, és semmi. Ágihoz már régóta jártam pilatesre, ahol is az egyik alkalommal felfigyeltem az aviva torna nyújtotta pozitív hatásokra. Idén januárban elvégeztem a tanfolyamot, két másik lánnyal együtt, majd ezt követően heti egyszer eljártam avivára a mozgásstúdióba, a pilates mellett. A rendszeres tornának köszönhetően még kétszer volt havi vérzésem. Most tartok a 25.héten, és ha minden jól alakul akkor karácsonykor érkezik az újabb baba, egy kisfiú, a 3 éves kislányom mellé. A mozgásstúdiót mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon élveztem az pilates órákat, jó hangulatban telt az edzés, és az Ági szakmai felkészültségének köszönthetően mindig tudtam jó kezekben vagyok. A rendszeres edzés meg is tette hatását, jobb lett az erőnlétem, segített a tartásomon, feltöltődtem energiával. Köszönöm.