Idén először vettem részt a Sziluett tábor programjain, de biztos, hogy nem utoljára.A négy napból kettőn élvezhettem a jó társaságot, a szuper hangulatot, a remek előadásokat, a kellemes helyszínt és a mozgást, a sportot, amit imádok.Erről a két napról szeretnék köszönetképpen néhány gondolatot megosztani. Nagyszerű kikapcsolódás volt ez a csajos tábor. Szívem szerint receptre felírnám minden nőtársamnak. Persze, hogy befogadhassuk az élményeket, ahhoz nyitottnak kell lenni, és én boldogan adtam át magam minden újnak, mert bizony sok új és érdekes dolgot hallottam, tapasztaltam. Örülök, hogy kicsit jobban megismerhettem azokat az embereket, akikkel az év folyamán igaz, hogy együtt tornázunk, de beszélgetésre már ritkán adódik alkalom.Voltak megható, vagy éppen megrendítő pillanatok és volt sok-sok nevetés. Úgy gondolom, mindenki gazdagodva térhetett haza. Köszönet érte az előadóknak, köszönet Ági meghívott oktató társainak, és egy nagy homlokcsók Áginak, hogy ezt létrehozta, megszervezte. Szuper volt!