Úgy gondoltam, hogy leírom a tábori tapasztalataimat, talán még több embert inspirálok, hogy jövőre eljöjjenek. Úgy kezdődött, hogy elmeséltem az ismerőseimnek, barátaimnak, hogy sporttáborba megyek. Na de ez nem igaz, ugye? Hát akkor hadd nézzük, milyen táborba is voltam: elsőként én azt mondanám, hogy közösség építő – sok szép nőt, igazi embert ismertem meg és remélem, hogy egyesekkel a barátsággá alakul az ismeretség. másodsorban személyiség fejlesztő, útmutató az utat keresők számára (szerintem mind az vagyunk) – sok fantasztikus előadáson, tréningen vettem részt, annak ellenére, hogy pont a lélekre fókuszáló napon nem tudtam ott lenni. nem maradt el az étkezés – hagyományos tartósítás, egészséges táplálkozás különböző szempontokat figyelembe véve és hát mivel legtöbben nők voltunk – anyaság, anyává válás volt egyik fontos téma persze, nem utolsó sorbon a sport, mert hát ebből indultunk, az egészséges lélek egészséges testben lakik – több országosan elismert edző, különböző sportok és zárásként a NŐNEK LENNI JÓ tematika keretében, a férfi – nő kapcsolat egyensúlyáról. Forró téma, vulkanikus előadó (aki még nem tudja ennyiből ki az a női előadó, nézze meg a Stúdió Facebook oldalán, képekkel) és egy gátlás nélküli, nyílt, mélyre ható előadás, ami valószínű sokunkban megindít egy folyamatot. Test – lélek, testi, lelki táplálék, spiritualitás, nő – férfi kapcsolat, függőségek, érzelmek, anyaság, minden volt 4 nap alatt. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én nem voltam soha egy olyan helyen, ahol ennyi minden megtörténik így összetömörítve, ennyire kellemesen.
DE LESZEK MÉG, MERT VÁROM A KÖVETKEZŐT SZILUETT TÁBORT!!!!!!!!!