Zsófi vagyok, 26 éves. Az egyetem alatt találkoztam a párommal, idén májusban lesz az esküvőnk. Mindketten sokat dolgozunk, de egymásra mindig szakítunk időt, mindenben támogatjuk egymást. Az ő segítségével találtam rá az Aviva módszerre is.
Rendszertelen menstruáció
Az alapvető problémám az volt, hogy 16 éves koromban rendszertelenné vált a menstruációm. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor anyukámmal ültünk a Balaton parton, néztük a vizet és beszélgettünk. Mit lehetne tenni, hogy rendeződjön a menstruációm, mivel ekkora már 4 hónapja nem jelentkezett a havi vérzésem. Hazaérve a nyaralásból felkerestünk egy nőgyógyászt, aki elküldött vérvételre.
Az orvosi „segítség”
A vérvétel alapján a nőgyógyászom arra jutott, hogy PCO szindrómám és inzulin rezisztenciám van. Erre azonnal felírt nekem egy fogamzásgátló gyógyszert illetve a Merkformin tablettát. Boldogan jöttünk ki a rendelőből, azt gondoltuk, hogy most minden bajom megoldódhat. Sajnos nem így történt, mert a Merkformin tablettától nagyon sokszor rosszul lettem, ment a hasam, hánytam és szédültem. Visszamentünk a dokihoz, aki egy hasonló tablettát írt fel, de attól is rosszul voltam, így abbahagytam a szedését.
A fogamzásgátlót ezután még hozzávetőleg 8 évig szedtem. Ez idő alatt rendszeresen megvonásos vérzés jelentkezett. Végül ezt is abbahagytam, mert érzetem, ezt nem lehet évekig, büntetlenül szedni, nem is szólva a gyógyszer igen kellemetlen mellékhatásairól. Azt gondoltam kell lennie más megoldásnak is. Vérzésem természetes úton nem jelentkezett. Visszamentem a dokihoz, akitől azt a választ kaptam: ,,Amíg nem akar gyereket, szedje a tablettát, de ha nem szedi, akkor sem lesz terhes, ne aggódjon!”. Elég mellbevágó volt ezt hallani 24 évesen. Alig vártam, hogy kiérjek a kocsimhoz, és bőghessek, hiszen nagyon fájtak az orvos szavai. Hazaérve elmeséltem a páromnak, aki biztosított a maximális támogatásáról. Előtte is tudta, hogy mi a problémám, és elfogadta, hogy velem nem biztos, hogy lehet gyermeke, de azt is megbeszéltük, hogy mindent meg fogunk tenni, hogy rendbe jöjjön az egészségem.
Találkozás az Aviva módszerrel
Ekkor kezdtünk el beszélgetni róla, hogy milyen módon lehetne rendezni a menstruációmat, hogy mire a családalapításhoz jutunk, ne legyen akadálya. Ekkor olvastunk az Aviva tornáról. Elvégeztem egy Aviva tanfolyamot, voltam 1-2 alkalommal tornázni, amitől meg is jött, de sajnos abbahagytam, mert elkezdtünk építkezni. Dolgozni jártam, a ház körül munkálkodtunk, ez után nem sok erőm maradt a testmozgásra. Mire újra lehetőségem lett tornázni, addigra a mozdulatok zömét elfelejtettem, így pedig nem lehet hatékonyan avivázni. Nemrég egy nagyon kedves kolléganőm mondta, hogy ő ismer egy jó Aviva oktatót. Megadta az elérhetőségét, és jelentkeztem a tanfolyamra. Így ismerkedtem meg Ágival.
Első benyomás Ági Aviva-tanfolyamáról
Nagyon kellemes, családias, barátságos hangulatban telt a tréning. Ági beszélt nekünk a torna hatékonyságáról, saját tapasztalatairól. Végigvettük a mozdulatokat, begyakoroltuk. Számomra ez nagyon fontos volt, hogy nem csak elméleti, hanem gyakorlati oktatásban is részesültem nem úgy, mint korábban más oktatónál.
Őszintén mondhatom elfáradtam a gyakorlatsortól, de mégis jól éreztem magam.
A módszertől azt várom, hogy rendeződjön a menstruációm, legyen normális ciklusom. Heti 2 alkalommal fogok tornázni. Már az első torna után is éreztem a pozitív hatást.
Hamarosan jelentkezem a tapasztalatokkal, remélem, hogy csupa jó dologról számolhatok be majd, szorítsatok nekem!
Szép napot!
Zsófi