A PCO egy mozaikszó, mely a policisztás ovárium szindrómát jelöli, bár a megnevezés nem a legtalálóbb, hiszen az kizárólag csak a petefészekre (ováriumra) utal, azonban a PCO-val küzdő betegek panaszai ennél sokkal összetettebbek.
A betegség a petefészek elváltozásáról kapta a nevét, valójában azonban egy hormonális problémát takar, amelyre jellemző az androgén elnevezésű, férfi nemi hormon túlsúlya. Ennek a hormonnak a női szervezetben való jelenléte teljesen normális, de nagy mennyiségben rengeteg kellemetlenséggel jár.
A PCO-val küzdő nők jellemző panaszai között említhetjük a túlzott és erős szőrnövekedést, az étkezési szokásokkal nem indokolható elhízást, a pattanásos bőrt és a menstruáció több hónapon át tartó elmaradását. Az utóbbi egyenes következménye a nők meddővé válása. A betegség további tünete, hogy a tüszők nem repednek meg a petefészkekben, ezért a ciklus rendszertelenné válik, a petefészek külső felszínét pedig egy igen vastag kötőszövetes réteg veszi körül, ami a tüszők megrepedését még inkább megnehezíti, ezért a folyamat ördögi körré alakul, minél ritkábban tud megrepedni egy tüsző a petefészekben, annál vastagabb lesz a kötőszövetes burok körülötte és persze annál ritkábban fognak megrepedni a további tüszők. Ez a kéreg megakadályozza az érett petesejtek kilökődést, tehát magát a megtermékenyülés esélyét lehetetleníti el.
Az orvostudomány több megoldást is kínál a betegség kezelésére: elsősorban a túlsúly megszüntetését tűzik ki célul, amely koránt sem jelent biztos megoldást a problémára, hiszen nem a túlsúly miatt PCO-s a beteg, hanem a PCO miatt túlsúlyos. Fontos továbbá elmondani azt is, hogy a PCO-val küzdő hölgyek közül sokan sportolnak és odafigyelnek az étkezésükre is, mégis túlsúlyosak, tehát az ő számukra a fogyás a probléma gyökerének megszüntetése nélkül csaknem lehetetlen.
A javasolt gyógymódok között említhetjük a hormonális fogamzásgátló szedését is, mely ugyan megszüntetheti a betegséget, de abszolút járhatatlan út olyan nők számára, akik babát szeretnének, vagy egész egyszerűen ódzkodnak a hormonális gyógyszerekkel való együttéléstől.
Nagyon sok vendégem éveken át járt orvostól orvosig, mígnem hallottak az aviváról, és kifejezetten a PCO megszüntetése miatt jöttek el hozzám egy tanfolyamra, majd kezdtek el heti 1-2 alkalommal az aviva módszerrel tornázni.
Az aviva sikere abban rejlik, hogy nem tüneti kezelést nyújt, hanem a hormonháztartás rendezésével a probléma gyökerét szünteti meg. Hatalmas örömmel tölt el, hogy az én kis stúdióm falai között oly sokan gyógyultak már ki a policisztás ovárium szindrómából, ezt pedig mindannyian az aviva természetes erejének köszönhetjük.
Legyen szép napotok!
Ági