Szeptemberben kezdtem el kezdőknek Pilatest oktatni a Sziluett Mozgásstúdióban. Fiataloknak és idősebbeknek. Valaki már tudta, „mi fán terem” a Pilates, míg másnak teljesen új volt ez a mozgás. Nem egyszerű feladat tehát olyan órát tartani, hogy az mindenki számára elég jó legyen, el is fáradjon, de ne is „purcanjon ki” már 20 perc után. Különösen, ha az ember lánya még maga is kezdő oktató… 😉
No és különösen, ha a helyszín Mosonmagyaróvár, Mély u. 7. Merthogy ennek a helynek híre van. Aki ide jár, az már hozzá van szokva a minőséghez. Hogy itt pont azt kapja, amire az ő testének, lelkének, minden porcikájának személyre szabottan szüksége van. Szép kihívás, nem mondom! Én még nem ismertem minden törzsvendéget, csak azt tudtam az első alkalom előtt, hogy itt nekem most valami nagyon jót kell produkálnom. Egy fantasztikusan jó órát, szuper hangulattal, megtalálni azt a dinamikát, hogy mindenki bírja a kihívást, úgy adjam át az alapokat (mert az nagyon fontos!), hogy aki az életében nem pilatesezett, az óra végére azt érezze, hogy ez milyen szuper, ha volt fájdalma, az rögtön tűnjön is el az óra végére, mindenki kellemesen fáradjon el, ja és nehogy lesérüljön valaki…! Szóval, némi izgalommal vágtam bele az első órába! 🙂
Nagyon jól esett, hogy Ági bemutatott azoknak, akik még nem ismernek. Aki pedig már korábbról ismert, kedves, meleg mosollyal bíztatott, hogy ne izguljak. Furcsa érzés volt, hiszen már több mint egy éve járok a csíkos falak közé. Kezdetben még csak tanuló voltam, én is a többi vendég között – közöttetek – tornáztam. Most pedig a másik oldalra kerültem át, vagyis a terem elejébe, de már nem tornázok (végig ;-)) veletek, mert közben magyarázok, utasítok, korrigálok, igyekszem mindegyikőtökre figyelni, segíteni, dicsérni.
Rengeteget jelent számomra egy nagyon kedves oktatótársam, Era folyamatos jelenléte és segítsége az órán! Ő a hátsó szekció őrzője, ő lép oda kedvesen, ha valakinek segíteni kell, korrigál, magyaráz. Összemosolygunk egy-egy szónál, vagy egy szépen kivitelezett gyakorlatsornál.
A jót jól átadni egy maximalista ember számára nem könnyű feladat. Mert rögtön mindent nem szabad elvárni, idő kell, míg a kedves vendég elsajátítja a megfelelő mozgásmintát. Én pedig azt szeretném, hogy a teste megkapja mindazt a jót, amit helyes kivitelezéssel a Pilates nyújthat neki. És itt jön képbe a türelem, és az a bizonyos arany középút! 🙂
Így hát kedves, lelkes pilatesezők, meghívlak benneteket egy nagy közös utazásra, fejlődjünk együtt ezen az izgalmas úton! Egy olyan utazásra, ahol bár folyamatosan a szemünk előtt lebeg a cél, ami igazán számít, hogy úton vagyunk, élvezzük a haladást és rácsodálkozunk a bennünk-rajtunk keletkező változások szépségeire!
Megkértem az egyik kedves vendégemet, Adriennt, hogy mesélje el, ő miért kezdett el pilatesezni és hogy milyen változásokat vett észre magán az első órák után:
„Hogy miért is kezdtem el pilatesezni? Két pici baba mellett hiába voltam szinte napi 24 órában mozgásban, mellettük mégis vágytam valami másféle mozgásra is. A pilatest mint mozgásformát már ismertem és úgy éreztem, hogy itt az alkalom, hogy újrakezdjem. Meg azért a két szülés is hagyott nyomot rajtam, szeretném formába hozni magam. Az első óra után hiába a sok futkározás a gyerkőcök után, volt izomláz a nyakamban, a lapockámban és a hasamban. 🙂 Lelki változást is észrevettem, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, és mindig várom, hogy újra szombat legyen! Testi változást még annyira nem tapasztaltam, de remélem, hogy tavaszra már ebben is lesz részem. Addigra azért már pár szombaton túl leszünk… Szeretnék szép nőies alakot feszes fenékkel!!!! :-))))
Igen, a helyes testtartásra próbálok figyelni, néha azért sikerül is. A pilates egy olyan mozgásforma, amit ha megismersz, azonnal megszeretsz. Az egész testemet teljesen átmozgatja, lelkemet feltölti, hisz nagyon jól telik utána a napom. A pilatest mindenkinek kortól függetlenül csak ajánlani tudom… ezt nem lehet elmondani ezt meg kell élni, ezt érezni kell!!! – Szederkényi Adrienn”
Kedves Adrienn! Nagyon köszönöm a bíztató szavaidat! Megígérem, hogy mindent meg fogok tenni, hogy a pilates segítségével mindenki elérhesse a célját. Legyen az nőies, formás alak feszes popsival, az egészség megőrzése, vagy a hátfájdalmak végleges elűzése! 🙂
Üdv, Zsuzsi