A Sziluett megújult weblapjával kapcsolatban hirdetett nyereményjátékunkon két darab 10 alkalmas bérletet sorsoltunk ki a közelmúltban. Az első nyertesünkkel, Levánszky Mártával készített interjút már olvashattátok, és megtudhattátok belőle, hogy Márta az SMR hengernek szavazott bizalmat, és rendszeres látogatója lesz a jövőben a Sziluett Mozgásstúdiónak. Második nyertesünk Gregus Krisztina, szintén nagyon boldog volt, amiért ő nyerte meg a két Sziluett bérlet egyikét.
Azért is volt akkora az öröme, mert már egy ideje aktív résztvevője a Sziluett Mozgásstúdióban oktatott Aviva edzésnek, bár mostanában kevés ideje volt az edzésekre az Aviva módszernek köszönhetően megfogant kisbabája születése miatt. Ezúton is gratulálunk a kis Aviva babához, és sok boldogságot kívánunk a csöppséghez! 🙂
Krisztina azért osztotta meg az új weblapunkat bemutató facebook posztunkat, mert így szerette volna felhívni ismerősei figyelmét a Sziluett Mozgásstúdióra, hogy azok ismerjék meg a stúdiónkban oktatott edzéseket. 🙂
Kriszta szeret csoportban edzeni, leginkább a társaság, az „együtt szenvedés” örömei miatt, de szeret egyedül is kikapcsolódni, leginkább sétálással vagy biciklizéssel tölti a sportra szánt idejét, heti egy-két órában. Nyertesünket az motiválja, hogy egészségesebb életet éljen, jobban érezze magát a bőrében, szeretne fittebb, boldogabb lenni, hogy kisgyermekével az időt aktívan tudja eltölteni.
A megnyert 10 alkalmas bérletettel Kriszta a Pilates órákon szeretne részt venni, mert ezt a fajta mozgást még nem próbálta, viszont nagyon felkeltették a kíváncsiságát azok az információk, amelyeket a Pilatesről olvasott. (Mi szeretettel ajánljuk a Pilatest Krisztinának is és minden nőnek, aki feszesebb izmokat szeretne! 🙂 )
Kedves Kriszta ezúton is gratulálunk a nyereményedhez, és szeretettel várunk a Sziluett Mozgásstúdióban.
Kapcsolódj ki velünk! 🙂
Üdv: Ági