A fogyókúra önmagában gyakran semmit sem ér, hiszen ahhoz, hogy hatásos és tartós eredményt érjünk el szükséges a rendszeres testmozgás is. Sokan azonban nem tudják, hogy milyen ételt és italt fogyasszanak az edzések előtt, közben és után ahhoz, hogy egészségesek maradjanak, illetve hatásosan fogyjanak.
Egyes sporttáplálkozási irányelvek szerint edzések előtt közvetlenül nem célszerű semmilyen ételt és italt sem fogyasztani, mivel idő kell ahhoz, hogy kiürüljön gyomrunkból az emésztetlen táplálék, így nem tudjuk majd teljes erőbedobással alkalmazni az edzéseket.
Természetesen farkaséhesen sem kezdhetünk neki az edzéseknek, illetve gyakran nem is tudjuk úgy hangolni a testmozgást, hogy éppen jóllakottan érkezzünk meg, így gyakran mégis ennünk kell a megterhelés előtt. Ilyenkor kerüljük a zsírokat, a fehérjéket, és inkább fogyasszunk könnyen feldolgozható formában szénhidrátokat. Egy olajos hal például akár 8 órán át is a gyomrunkban maradhat, míg egy banán maximum 30 percig.
Az edzések során az ételfogyasztás szigorúan tilos, de az elveszített folyadékot és energiát pótolnunk kell, méghozzá tiszta víz formájában, netán olyan italokkal, amelyek szénhidrátban bővelkednek.
Esetenként egy-egy energiaszelet, egy banán vagy szőlőcukor elfogyasztható, a sikert ugyanis nem befolyásolják, ellenben energiát adnak az edzéshez, és az energiát ajánlatos legalább 20 percenként pótolni. A testmozgást követően az elsődleges teendőnk a folyadékpótlás, majd a kimerült szénhidrát-tartalékok feltöltése.
Ezt egy vitamindús menüvel tudjuk a leginkább megtenni és ezzel formában is tarthatjuk magunkat: visszanyerjük elvesztett energiánkat, de az edzés során elégetett zsír nem kúszik vissza ránk azonnal.
Ha ezeket az alapszabályokat betartjuk, sokkal célirányosabban és sokkal hatásosabban tudunk majd fogyni.
Sok sikert! 🙂
Üdv: Ági