Bizony a legjobb szándék és akarat mellett is előfordulhat olyan helyzet, amikor megfázáskor a sok köhögés és tüsszentés kellemetlen velejárójaként azt tapasztaljuk, hogy bármennyire is szorítunk ott alul, nem tudjuk megakadályozni, hogy egy két csepp vizelet ne távozzon. Az inkontinencia – a széklet- és vizelet visszatartási nehézség – annak ellenére, hogy nem beszélünk róla, sokak életét megnehezíti.
Mivel az inkontinencia tünetei nagyon kellemetlenek, és érthetően szeretnénk elkerülni, sokan elkövetik azt a hibát, hogy – félve attól, hogy ki tudja, mikor lesz legközelebb lehetőségük pisilni – szinte folyamatosan ürítik a hólyagjukat, még akkor is, ha a vizelési inger még nem is jelentkezik. Ennek viszont hosszútávon az lesz a következménye, hogy a húgyhólyag izomzata a kisebb igénybevétel miatt gyengül, ezért a hólyag térfogata, befogadó képessége folyamatosan csökken, így egyre kevesebb vizeletet tud megtartani, és már a kevesebb vizelet is feszítheti. Éppen ezért, ha van lehetőségünk rá, várjuk meg, míg megtelik a húgyhólyagunk, így a vizelet maga növeli a hólyag kapacitását. Létezik egy technika, amivel rá tudunk segíteni erre a térfogatnövelésre. A telt hólyagunkat ököllel a gerinc felé masszírozva fizikailag tudunk hatni annak tágulására. Célszerű ezt a mozdulatot a WC-n ülve végezni a „balesetek” elkerülése miatt!
A vizeletet, székletet a medencefenéken található záróizmok tartják meg. Ezek az izmok erősíthetők, fejleszthetők, az Aviva torna, a Pilates és a jóga speciális gyakorlatai nagyon hatékonyak ezen a területen.
Ha ezek a záróizmok elég erősek, akkor a vizelet visszatartás nem jelenthet nehézséget még a kismamáknak sem, akiknek a terhesség előrehaladtával az egyre nagyobb méretű és súlyú baba egyre jobban nyomja a húgyhólyagját!
Ezeket az izmokat edzhetjük úgy is, hogy a vizeletürítést gyakran megszakítjuk, majd pár másodperc után folytatjuk. Így biztosan azokat az izmokat hozzuk működésbe, amelyek felelősek a vizelet visszatartásáért!
A szervezet elsavasodása is okozhatja azt, hogy gyakori vizelési ingert érzékelünk, ugyanakkor mégis csak kevés vizeletet tudunk üríteni. Ilyenkor gázok keletkeznek a hólyagban, ezek okozzák a feszítő érzést. Megoldást jelenthet a lúgosítás, valamint egy speciális vizeletürítési pozíció. Ezt a technikát az Aviva inkontinencia gyakorlataival együtt könnyedén elsajátíthatjuk.
Az inkontinencia miatt sokan abba a hibába esnek, hogy nem isznak elég folyadékot! Ezt semmiképp se tegyük! A szervezetnek szüksége van elegendő mennyiségű vízre, ami a testsúly kg-jainak mintegy 3%-a literben, vagyis egy 50 kg súlyú embernek 1,5, egy 100 kg súlyúnak 3 literre naponta! Hőségben, sportolás mellett ennél még ennél is többet kell innunk!
A vizelet visszatartási probléma főként a nőket érinti, de idősebb korban, vagy prosztata műtétet követően a férfiak életét is megkeserítheti.
Ne hagyjuk, hogy az inkontinencia életünk részévé váljon! Van megoldás! Tegyünk ellene! Természetesen a megelőzés mindig sokkal könnyebb, de a már kialakult problémán is tudunk segíteni!