Lassan magunk mögött hagyjuk a még kellemesem langyos őszi napokat, és felváltja őket a hűvösebb és borongósabb őszvégi, tél eleji idő. Nem csoda, hogy akárcsak tavasszal, sokunkon úrrá lesz ekkor is a fáradtság.
De mégis mit tehetünk ellene?
Először is, hogy a megfelelő „ellenszerre” bukkanjunk, tisztáznunk kell, hogy mitől is alakulhat ki ez az ősz végi – tél eleji fáradtság. Legtöbbször akkor köszönt be, amikor már észrevehetően rövidebbek a nappalok és hosszabbak az éjszakák. (Vagy éppen visszatérünk a nyári időszámításról az eredetire, és sokkal, de sokkal korábban sötét lesz délután… J) Az időjárás mindig borús és felhős, ez természetesen az ember hangulatára is nagy hatással van, ám van ennél még lényegesebb dolog, ami hozzájárul a szűnni nem akaró álmosság, és fáradtságérzethez.
Ebben az évszakban a hormonrendszerünket érdemes figyelmesen megvizsgálnunk, hiszen többek között a tobozmirigy irányítása alatt állunk, mely a napi ritmusunkért felelős. Ősszel és télen ugyanis szervezetünk álmosságért felelős melatonin szintje megemelkedik, arra ösztönözve az embert, hogy lassítson. Régen, még anyáink idejében a nyár végi, ősz eleji munkák (aratás, betakarítás) végeztével mindenki visszavett a tempóból. De ma már ez nincs így. Sajnos kénytelen vagyunk ugyanolyan megfeszített tempóban dolgozni egész évben. A szervezet azonban ehhez nem szokott hozzá, pedig eredetileg az ősz és a tél a pihenés időszaka kell (kellene), hogy legyen.
Az én tanácsom arra, hogy kiegyensúlyozottan, boldogan éld meg az őszi és a téli időszakot, az, hogy sportolj minél többet! És tedd ezt minél nagyobb örömmel és élvezettel! J
Tudom, hogy ilyenkor először semmi kedved kimozdulni a lakásból, főleg nem azért, hogy sportolni menj, de van pár érvem, ami emellett szól:
- a mozgás felpörget és megizzaszt, ami óvja az egészségedet,
- a rendszeres testmozgás sokkal jobb alvást biztosít,
- remek feszültség levezető módszer,
- boldoggá, kiegyensúlyozottá tesz,
- segít megőrizni az alakod (így karácsonykor akár még egy kis bejglit is megengedhetsz magadnak J)
- a sport felszabadít.
Ha úgy gondolod, hogy az őszi napokban is boldog, fitt nő szeretnél maradni, vágysz egy jó társaságra, akkor keress fel bennünket a Sziluett Stúdióban!
Mozduljunk ki együtt a borús hétköznapokból! Tarts velem!
Ági