Sziasztok!
Annyi mindent kaptam és kapok a mai napig is az óráktól ( folyamatos fejlődést és kihívásokat ) a többiektől és Ágitól is rengeteg szeretetet és biztatást. Úgy érzem itt végre adhatom önmagam.
A stúdió már szinte olyan mintha haza járnék imádom az órákat , és a közösséget is itt sosem unatkozik az ember 🙂
Ha már az órákat említettem mondanom kell pár szót az arctornáról. Szeptemberben újdonságként hozta nekünk Ági amit már első héten ki is próbáltam mert, hát hajtott a kíváncsiság. A próbából aztán heti egy vagy 2 óra lett és egy óriási nagy szerelem. Ha azt mondanám, hogy nem fáj hazudnék kb. olyan érzés mintha leszakadna az arcod , de az eredmény kárpótol mindenért. Amióta arc tornázom a tokámból faragtam már le egy picit az arcomon a keringésnek hála ( ami hatásosabb az arcmasszázsnál mert ezt saját magadnak csinálod) kevesebb pattanásom van és kevesebb krémet kell használnom ; észre vettem hogy a mély barázdám sokkal simább lett és az ajkaim is vastagabbak lettek. Igaz az én 22 évemmel nem tudok olyan látványos hatásokat elérni az óra végére mint a többiek, mert van aki óra végére teljesen kisimult arccal ül fel kb. 10-20 évet fiatalodva, ezért az arctornát kozmetikusként is csak ajánlani tudom.
Így befejezésül köszönök mindent és ha rajtam múlik még sokáig a sziluettesek csapatát erősítem
Aki még csak gondolkodik hogy neki áll valaminek annak üzenem hogy sosem késő neki állni. 🙂