Körülbelül óvodában, nagycsoportban kezdtem el meghízni. Így utólag azt gondolom, hogy ez az akkori rossz lelki állapotom miatt kezdődhetett el, mivel a mai napig jellemző rám a stresszevés, amit ma már tudatosan próbálok visszafogni.
Hogyan éltem meg gyerekként a túlsúlyt?
Mivel az elhízás még gyerekként kezdődött, így nagyon nehezen tudtam megbirkózni a feladatokkal, mind testileg, mind lelkileg. Az iskolában és az óvodában is rendkívül sokat csúfoltak a kinézetem miatt, így barátaim sem voltak. Önbizalmam egyáltalán nem volt, és ez az életemben nagyon sokáig elkísért.
Önbizalom híján a mozgást is amennyire lehetett, kerültem. Kerültem az embereket és a társaságot, mondván nem vagyok rá méltó, és nem vagyok elég jó. Ez az érzés akkor kezdett megszűnni mikor már fél éve jártam a csíkos falak közé.
Hogyan indultam el a változás útján?
18 éves koromban fogalmazódott meg bennem először, hogy változtatnom kellene az eddigi életemen, és pár kilót leadhatnék. Ekkor csak az volt a motivációm, hogy elfogadjanak és hogy beilleszkedhessek az emberek közé, mert a túlsúlyom miatt mindig is kirekesztettnek éreztem magam.
Először a fogyókúra nálam abból állt, hogy koplaltam. Volt, hogy napokig nem ettem, mert úgy gondoltam (nagyon hibásan), ez elég ahhoz, hogy lefogyjak. Mikor rájöttem, hogy nem elég az étrendemet megváltoztatni, elkezdtem különböző mozgásformák után érdeklődni. Először egy edzőteremben kötöttem ki, de itt folyamatosan azt éreztem, hogy néznek és gúnyolódnak a hátam mögött, így egy ideig hanyagoltam a mozgást és az étkezésre való figyelést is, egészen addig, amíg el nem mentem a Sziluettbe.
Mi hozta meg az igazi változást az életembe?
2015. októberében kezdtem el a Sziluettbe járni, eleinte heti egy Fit-Ball órára, majd ez növekedett heti két alkalomra. Decemberben kiderült, hogy inzulinrezisztens vagyok, így Ági ajánlotta az Avivát. 2016. januárjában el is végeztem a tanfolyamot, és azóta is heti rendszerességgel csinálom. Folyamatosan emeltem a mozgás mennyiségét, így mostanában Avivára, jógára, arctornára és reformerre járok, mert mindegyiket megszerettem.
Mit értem eddig el a kitartásommal?
Ezalatt a közel két év alatt 2 ruhaméretet már biztosan fogytam, visszatért az önbizalmam, végre megint tudok tiszta szívből mosolyogni, és ami a legfontosabb, megtudtam miért is jó nőnek lenni. Mivel rengeteg tanácsot kaptam étkezéssel és mozgással kapcsolatban is, úgy érzem végre teljes életet élek, és szuperül érzem magam a bőrömben.
Abban, hogy nem adtam még fel, közrejátszik az, hogy nagyon szuper a közösség a stúdióban, és, hogy Ági egy testet-lelket szerető edző. Mindig tudja, hogy mit kell mondania ahhoz, hogy motiválja az embert.
Örülök, hogy rátaláltam Ágira és a Sziluettre, így lettem egy egész (életemben talán először).
Azoknak pedig, akik hasonló cipőben járnak, mint én, azt tanácsolom, hogy kezdjenek el mozogni, az étrendjük változtatása mellett, mert csakis nyerhetnek vele!