Szerencsés vagyok. Lehetőséget kaptam a változtatásra.
Körülbelül 10 éves korom óta küzdök gerincbántalmakkal. Azon kívül, hogy nem szerettem tükörbe nézni, erős fájdalmaim is voltak. Gyermekkorom óta gyógytornázok, sokféle módszert kipróbáltam, kerestem mi az, ami segíthet. Még csontkovácshoz is elmentem, nekem az volt a legrosszabb. Felnőttként az orvos azt mondta, ez már így marad, befejeződött a porcosodás. Kezdtem beletörődni, tornáztam, elfogadtam, ha fájt. De szülés után nagyon megromlott az állapotom, már átsugárzott a lábamra is a fájdalom. Nehezen tudtam a babával foglalkozni, ettől elég depressziós lettem. Amint tudtam elkezdtem mozogni, szerencsére javultam, de nem szűnt meg minden panasz.
Októberben költöztem Mosonmagyaróvárra, és itt találtam rá a Sziluett Mozgásstúdióra.
Rögtön beleszerettem a reformeres órákba. Heti egyszer jártam, majd kétszer, és azon kaptam magam, hogy mindennap tornáznék. És jött a lehetőség. Nem örültem a karanténnak, de Ági kitalálta a „Maradj otthon, de ne hagyd abba” online órákat, elkezdtem, és úgymaradtam.
141 napja tornázok mindennap és sok minden megváltozott.
Amit először észrevettem az volt, hogy jobb a közérzetem, kiegyensúlyozottabb lettem, kevésbé stresszeltem. Elkezdtem fogyni, már 5 kilót fogytam, diéta nélkül. És ami a leghihetetlenebb számomra, hogy nőttem. Igen 38 évesen magasabb lettem körülbelül 3 cm-rel. Egy kicsit a tartásom is javult, főleg torna után. Sokkal hajlékonyabb lettem, legalábbis magamhoz képest. Most ezért a jóga került előtérbe, hogy ezt fejlesszem. Meg persze beleszerettem. Soha előtte nem jógáztam, nem vagyok hajlékony, sem különösebben ügyes, de Ági annyira jól el tudja magyarázni mire kell figyelni, hogy ráéreztem az ízére. Elmúlt a narancsbőröm, és a szülés utáni hasam is szépen kezdi visszanyerni az eredeti formáját. Jól alszom, és több energiám van, nem fáradok el olyan hamar, mint előtte.
Az életem minden területére kihatott a mindennapos mozgás, és úgy érzem ez még csak az utam eleje. Mert szeretném ezt folytatni, ha nincs időm , ha fáradt vagyok akkor is. Szeretnék harmóniában élni, elfogadni magam és büszke lenni magamra. És szeretném, ha ezt a kisfiam is látná, hogy vigyázzunk magunkra, a testünkre, mert az egészségünk egy nagy kincs.