2011. december 10. ( második foglalkozás) téma: a légzés
Már nagyon vártam ezt a foglalkozást. Érdekes viszonyom volt a sport közbeni légzéssel. Mindig is nagyvonalúan álltam, ehhez a fontos tényezőhöz, mondván, ha kell levegő, hát majd veszek. Igen ám, de nem mindegy hol és hova veszem azt a levegőt és azt mikor lélegzem ki a mozgás során.
Ez igazán akkor válik világossá, amikor egy helyes be és kilégzéssel klasszisokkal megnő a teljesítő képességünk. Nagyon sokan vagyunk és nagyon sok dologgal vagyunk úgy, hogy „ jól van, ja,… igen, én ezt tudom” de valahogy még sem úgy jön ki a lépés , hogy a tudásunkat alkalmaznánk.
Néhány gondolat a teljesség igénye nélkül:
Helyes légzésé jótékony hatása:
– javítja az emésztést
– kiegyensúlyozza az idegrendszert
– méregtelenít
Helyes légzés használatának főbb területei a jógában:
– a légzés figyelése megnyugtat
– meditáció alapja
– testtudat fejlesztése
Az oktatás során elhangzott, miszerint a kilélegzés közben tud az izom ténylegesen megnyúlni……
és megvilágosodtam, persze nem akkor mikor ez elhangzott, hanem amikor felvettem a pillangó pózt. Mintegy tesztelve, „na most megnézem, kíváncsi vagyok , tényleg számít-e ennyit a légzés.
És megdöbbentem és megdöbbentem és megdöbbentem……………..minden egyes levegővétellel lejjebb ment a térdem. Még kukucskáltam is a szemem sarkából, mi történik velem, nem hittem az érzeteknek. Hát igaz! az elmélet tényleg működik!!
És ez egy nagyon jó példa arra is, hogy nem elég tudni vagy sejteni valamit, azt alkalmazni is kell, mert a tudás semmit sem ér.
A másik dolog amiről még említést szeretnék tenni, hogy a jógában minden más sporttal ellentétben, a kilégzés nem szájon át történik, az is orron. Tehát puha belégzés orron és puha kilégzés szintén orron át. Számomra, aki világ életében sportolt az első igazi nagy feladat, az ez volt, az agyamat átkattintani és az évek alatt berögződött szájon át történő kilégzést törölni. Nem volt egyszerű, de amennyire nehéz volt oly annyira jó most az előnyeit élvezni. Egy légzés technika, aminek fontos az elsajátítása.
A ma élő emberek alapvető problémája, hogy szájon át lélegzik ( és mivel nem sportol rá sincs utalva hogy orron át telítse a tüdejét) , különösen beszéd közben. Szomorúan veszem tudomásul, hogy nagyon sok kisgyerek is nyitott szájjal lélegzik, aminek következtében elsatnyul a pajzsmirigy, ezáltal értelmileg visszamarad, nem beszélve arról megnagyobbodik az orr-garat mandulája, amit aztán operációval akarnak majd helyre hozni. Elmondható, hogy az iskolás évek befejezése után is folyamatosan tanulni és képezni kell magunkat, miért pont a helyes lélegzetvételi technikát ne tanulnánk meg, ami az alap létezésünket segíti.
TEHÁT, felszólítom a kedves szülőket, tanulják, majd tanítsák meg gyermeküknek a helyes légzésvételi technikát, mert minden egyes belégzéssel az áhított életenergiát vesszük magunkhoz. ( prána felvétele a levegőből)
Aki kételkedik, az próbálja ki , ha magas hegyekben vagy víz partján sétálunk, ahol sok a prána- mi
úgy mondjuk ózondús levegő, a keletiek nevezik pránának- vegyünk mély lélegzetet és azonnal érezni
fogjuk a nagy felüdülést, erőink megnövekedését. Majd vegyünk ismét egy mély lélegzetet, de most szájon keresztül- érezni fogjuk azonnal, hogy a felüdülés elmarad. A szájon át beszívott levegő ízetlen és erőtlen, az ózonillat- prána elmarad. Nem beszélve arról, hogy a szájon át vett levegő szűretlen, bacilusokkal teli, kitéve magunkat a fertőzéseknek.
Összegezve tehát elmondhatjuk, minden szervet használjunk arra, amire való!!! Egészségünk megőrzésének alapfeltétele, hogy ismerjük testünket, legyen testtudatunk. Ismerjük szerveinket és azok feladatát. Szoktassuk magunkat ezeknek a feladatoknak a tökéletes elvégzéséhez.
Az ezzel járó pozitív hatás szinte azonnal érezhető!