Vasárnap este Győrben már mosolyogva gondolok a holnap reggeli pilates órára Ágival. Sosem gondoltam, hogy pont nekem a mozgás öröme ennyi pluszt adhat. Nála ismerkedtem meg a pilates rúddal is, ami nemcsak az órát színesíti, de a csípőproblémám javítására is megoldást nyújthat. Az a rengeteg biztatás, és dicséret, amit Ágitól kapok óra alatt, egész héten elkísér. Nem tudom mi a „titok” de én, mint egy kis gyerek egyszerűen azt érzem, hogy nem akarok hazajönni, valahogy minden sikerül, nemcsak a testem, de a lelkem is épül. Korábban sosem voltam még egyéni órán, és tartottam tőle hogy fogom bírni, hogy a figyelem csak rám irányul, de ilyen lelkesítés mellett még „kínlódni” is öröm. Most már úgy érzem, szükségem van az állandó kontrollra, és az egyéni óra a világ egyik legjobb dolga, hiszen rögtön jön a lelkesítő biztatás Ágitól, vagy ha szükséges a korrigálás. Aztán másnap a várva várt izomláz..:) Ági! Köszönök mindent, és ígérem, nem szabadulsz tőlem!