Ez a nyár is eltelt! Számomra a szokásosnál kicsit gyorsabban. Az idei évben több időt szántam a pihenésre, mint a munkára. Igen, az edző is „csak” ember! 🙂 Úgy éreztem, kell magamra is szánnom időt, hogy feltöltődjek, hogy újra teljes erőbedobással tudjak a hivatásomnak élni. Veronikám, egyik nagyon kedves vendégem a nyár elején – látva, hogy lemerülőben vagyok – azt mondta: „Te mindenkit meghallgatsz, segítesz mindenkin, téged meg nem kérdez meg senki, hogy vagy?”
Igen, mindenkinek szüksége van a pihenésre, feltöltődésre, talán még a terminátoroknak is! 🙂
Az én nyaram nagyon változatosan telt, volt benne láblógatós, olvasgatós, kirándulós, túrázós verzió egyaránt. Csodálatos helyeken jártam, rengeteg élménnyel gazdagodtam. A kedvenc sportjaim nagy részét kicsit hanyagoltam, néha jógáztam, egyszer-egyszer pilateseztem, de a mozgás szinte mindennapos volt. Sokat túráztam, hegyet másztam, sétálgattam. Amit megfigyeltem, hogy a rendszeres sport hatásaként mindent sokkal jobban bírtam, az állóképességem miatt nem volt probléma bármekkora volt is a leküzdendő távolság, vagy a magasság.
Örömmel láttam, hogy milyen sok ember folytat aktív nyaralást! Szlovéniában a Bohinji tó környékén szinte mindenki kerékpározik, túrázik, vízisportokat űz, sziklát mászik, és egészen kicsi kortól a szép korig hódolnak az emberek ennek a csodálatos szenvedélynek. Ott már sokan rájöttek, hogy az egészséges élethez szükség van a sportra! Remélem Magyarországon is hamarosan eljön az az idő, amikor ilyen nagy számban mozognak majd az emberek!
Egy új mozgással is ismerkedtem a nyár végén. Régi álmom teljesült, amikor felülhettem egy csodálatos ló, Vénusz hátára! 🙂 Fantasztikus élmény volt, ahogy lovaglás közben éreztem a ló izmait, együtt hullámoztam vele, átvettem a ritmusát, éreztem a teste melegét… Azért az erőközpont nem hátrány a lóháton sem! 🙂
Ha valaki azt gondolja magáról, hogy edzett, minden izma erős, még az is meg tud lepődni, ha egy egészen másfajta mozgásformát kipróbál. A lovaglás után izomlázam lett a belső combomban! 🙂
Ez persze egyáltalán nem tántorított el attól, hogy újra kimenjek a lovardába, sőt, kacérkodom a gondolattal, hogy legközelebb szőrén fogom megülni a lovat, hogy még jobban érezzük egymást, még nagyobb legyen a kontaktus!
A nyaralás végére sikerült teljesen feltöltődnöm, így újra a régi lendülettel, pozitív energiákkal várlak Benneteket a stúdióban!
Tele vagyok tervekkel, új ötletekkel, és ezek természetesen a Ti örömötökre is fognak szolgálni! 😉
Szeretettel várlak Benneteket! 🙂
Üdv, Ági