Manapság már egyre nehezebb behatárolni azoknak a körét, akiket ez a „járvány”, a csontritkulás veszélyeztet. A statisztikák szerint mintegy 900 ezer ember tartozik a veszélyeztettetek körébe Magyarországon – és nem csak nők, valamint nem csak a kor előrehaladtával. Férfiak és már egészen fiatalok is érintettek, ami azért erősen elgondolkodtató. (Hiszen nekik még nem szabadna a csontritkulásban érintetteknek lenniük!) És ki más vigyázna a minket körülvevő férfiakra, ha nem MI, NŐK?
Ehhez azonban előbb magunkra kell vigyáznunk! A címben is olvashattad, hogy „néma” a járvány, ez pedig azt jelenti, hogy nagyon résen kell lenned, mert a kezdeti szakaszban a betegség tünetei még nem is jelentkeznek, így mikor már észreveszed, hogy „baj van”, akkor már elég nagy baj van, legalább is akkora, hogy nincs mód a megelőzésre…
Dehogy mégis el tudd képzelni, hogy ez a betegség hogyan tud rád hatással lenni, szeretnék egy kis elméleti hátteret nyújtani neked:
A csontvázunk egy élő, folyton változó szövet. A csontok kalciumot és egyéb ásványi anyagokat raktároznak és vérképző szervként is fontos szerepet töltenek be. 3 eltérő funkciójú csontsejtet különböztethetünk meg, melyek a csont állományát termelő, építő sejtek, a csont lebontásáért felelős, bontó sejtek és a mátrixot fenntartó, olyan csontsejtek, melyekből még bármi lehet (építő vagy bontó). Az első kettő „tevékenységének” köszönhetően állandó csontépülés zajlik a testedben. A csontritkulási folyamatok, akkor indulnak el a szervezetedben, amikor az építő és lebontó sejtek aránya az utóbbiak felé billen, így az új csontsejtek keletkezése már nem éri el a csontlebontás mértékét. Ilyenkor a csontok törékennyé válhatnak. Ennek hatására, ha elesel, vagy balesetet szenvedsz, sokkal nagyobb valószínűséggel törnek el a csontjaid, a gyógyulás folyamata pedig sokkal lassabbá válik.
A csontritkulás rizikófaktorai:
- Örökletes hajlam.
- Igen, az életkor valóban szerepet játszik! Minél idősebb valaki, annál gyengébbek a csontjai.
- Nem: sajna a nők 2x olyan veszélyeztetettek. (főleg a menopauza után)
- Testalkat: vékonyabb alkatúak veszélyeztetettebbek.
- Dohányzás: a dohányzás gyengíti a csontokat.
- Mozgásszegény életmód!
Így őrizheted meg egészséges csontsűrűségedet:
- Mozgás minden mennyiségben! – rendszeresen, heti 3-4 alkalommal végzett, legtöbb csontot terhelő testmozgással csodát érhetsz el. Ez akkor a legjobb, ha már gyermekkorban, fiatal felnőtt korban végzik – de persze elkezdeni sosem késő! Rendszeres testedzéssel a csonttömeg minden életkorban megtartható, sőt növelhető is!
- Továbbá fontos a megfelelő táplálkozás, a vitamin és ásványi anyag utánpótlás.
Ha azt gondolnád, nem szabad mozognod csontritkulással, akkor nagyot tévedsz! Mozogni hasznos, sőt, kötelező! Csak az nem mindegy, mit és hogyan csinálj…
A Sziluett Mozgásstúdió kiváló edzői segítségével ebben nyújt számodra segítséget. Ne félj minket felkeresni!
Mozogjunk együtt! 🙂
Üdv: Zsuzsi!