15 hónapja dolgozom az egészségügy első vonalában. A veszélyhelyzetben. Óriási a terhelés, de a kezdetek óta igyekszem megteremteni az egyensúlyt a munka és a pihenés, regenerálódás között. Kisebb nagyobb eredménnyel. És, ahogy te is mondtad, nem lehet tervezni. Folyamatosan tesztelik a rugalmasságunkat.
De tegnap kiderült, hogy a sok erdőjárás, pilates, rendszeres mozgás, egészséges étkezések mellett az arcommal régen találkoztam. Volt ugyan márciusban egy próbálkozásom, de elvitte a 3. hullám. Nagyon örültem az újabb lehetőségnek. 7×7 perc. Meggyőztél.
Magánemberként szeretnék reflektálni. Mert ez nagyon hiányzik. Hogy végre csak egy nő legyek. Női praktikákkal, női gondolatokkal, női érzésekkel, női szépséggel. És ahogy mondtad 7 perc. Ennyit pont belefér. 5 alapelv. Finom mozdulatok. Igazi kényeztetés.
Jól esett bennük „megpihenni”. Kimerült vagyok, ezért néha elvesztettem a fonalat. De teljesen kicseréltek a program végére. 🙂
Kitűnő felajánlás a facebook csoport az otthoni segítségre. Hála érte. Bevallom, hogy nem tudnám felidézni a gyakorlatokat magamtól.
Gratulálok a módszerhez. Tudom, hogy a sok apró percet nap, mint nap meghálálja majd az arcom, ha nehéz is az elején. Így volt ez a pilates hatására a testemmel is. Elszántam magam!!! Amit a módszerhez hozzá lehet tenni, az már a mi dolgunk lesz. A vendégeké. Én úgy érzékelem, hogy minden eszközt megkaptunk. Nekünk kell tenni a dolgunkat. Napi 7 perc.